30 éves a Cardinal Számítástechnikai Kft.

Cardinal Kft. > Blog > 30 éves a Cardinal Számítástechnikai Kft.
Cardinal makronok

1992-ben alakult meg cégünk. Az elmúlt 30 évben, több mint 30 ügyfelünknek szállítottuk a CRAFT dokumentum- és workflow-kezelő, valamint az Electra elektronikus bankolási rendszereinket. A termékpaletta közben a ViCA authentikációval bővült, amelyet már 11 bank ügyfelei vehetnek igénybe. Van olyan szállított rendszerünk, amely már több mint 25 éve üzemel, de mellette sok másik is 10-20 éve működik. Természetesen nagyon fontosak számunkra az elmúlt években bevezetett rendszerek is, reméljük, még szintén sokat szállíthatunk belőlük új partnerek részére.

Büszkék vagyunk rá, hogy ez idő alatt az Electra vállalati elektronikus bankolás területén Magyarországon piacvezető termék lett, illetve, hogy referencialistánkon a legjelentősebb hazai pénzintézetek mind képviseltetik magukat.

Törzsgárda dolgozóink

Az induló 4 fős gárdából mára, több mint 40 kollégából álló csapat épült. A megszerzett tudás jelentős része könnyen hasznosítható, hiszen az első munkatársakból még itt dolgozók mellett már nagyon sok kollégánk a törzsgárdánk tagja. Ők 10-15-20-25 éve dolgoznak cégünknél. A dolgozók átlagosan már majdnem 15 éve a kötelékünk tagjai, annak ellenére hogy az újonnan felvett kollégák sokkal rövidebb időt töltöttek eddig nálunk. Arra törekszünk, hogy ez a szám tovább nőjön és alacsony maradjon a fluktuáció.

Hálásak vagyunk dolgozóinknak hűséges munkájukért. Az Ő tudásuk biztosítja szolgáltatásaink és cégünk hosszútávú működését.

Szaktudás

Az ügyfeleinkkel és dolgozóikkal kialakított partneri viszony hatékonyabbá teszi működésünk, tovább építve termékeink használhatóságát. Vállalatunk szerepet vállal az egységes, szabványokon alapuló működés minél szélesebb körű elterjesztésében. Szakértőként többször részt vettünk országos rendszerek kialakításának tervezésében, majd az ügyfeleknél közösen való megvalósításban. Rendszereinkből már a 7-es verziók működnek. A 3 évtized alatt folyamatos fejlesztéssel alakítottuk ki a jelenlegi változatokat, amelyeket a jogi változások kapcsán és az üzleti igényeket követve állandóan tovább fejlesztünk – ügyfeleink igényeihez testre szabva.

Jövőnk

Szeretnénk csapatunkat tovább építeni, a jelenlegi dolgozókat megtartani és termékeinket még sokáig, partnereinknél szorosan együttműködve tovább fejleszteni, illetve új partnerek részére szállítani.

Szaktudásunkkal, összegyűjtött információkkal új rendszerek, funkciók, felületek tervezését is segítjük, és magunk is készítünk ilyeneket partnereink részére.

Support csapatainkkal biztosítjuk a partnereinknél üzemelő rendszerek hosszú távú zavartalan működésének támogatását.

Emlékeink

Dolgozóinkkal idén felelevenítjük az elmúlt 30 év emlékezetes pillanatait, mozzanatait a jubileumi ünnepségeken, rendezvényeken, programokon. Reméljük rajtunk kívül partnereink jelenlegi és régebbi munkatársai, valamint korábbi dolgozóink is szívesen emlékeznek az együtt végrehajtott feladatokra, projektekre, a közösen elért sok sikerre, a jelentős szép eredményekre, és még sokáig segíthetjük meglévő és leendő partnereinket szolgáltatásainkkal!